Az amerikai képviselőház több mint kétharmada megszavazta az Ukrajnának nyújtandó támogatást engedélyező intézkedést is tartalmazó éves törvényjavaslatot.
Izrael háborúja a Hamász ellen a Gázai övezetben akár 51 milliárd dollárba is kerülhet - derül ki a pénzügyminisztérium előzetes adataiból, amelyekről a Calcalist című pénzügyi lap számolt be.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz költségvetés és gazdaság állapotáról is nyilatkozott csütörtökön Szocsiban, főleg azt hangoztatva, hogy a háború és az azzal kapcsolatos kiadások nem okoztak rendkívüli állapotokat az állam kasszájában.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma kedden is elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal Oroszország védelmi kiadásainak emelkedéséről értekeztek.
Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végi szintet, a több mint három évtizede legnagyobb növekedést Oroszország ukrajnai inváziója ösztönözte - derült ki egy hétfőn közzétett összehasonlító jelentésből.
Litvánia 495 millió dollárért nyolc nagy mobilitású rakétatüzérségi rendszert (HIMARS) vásárol az Egyesült Államoktól lőszerrel és felszereléssel együtt - közölte a vilniusi védelmi minisztérium pénteken.
Japán 1000 darab, nagy hatótávolságú cirkálórakéta telepítését fontolgatja, hogy növelje Kína elleni ellentámadási képességét - jelentette vasárnap a Yomiuri újság, amelyet a Reuters szemlézett.
A Stockholmi Nemzetközi Békekutatási Intézet (SIPRI) legújabb jelentése szerint újabb rekordot értek el a haderőre és az új fegyverrendszerek kifejlesztésére irányuló kiadások. A legerőteljesebb hadiipari befektetéseket az Egyesült Államok, Kína, India, Nagy-Britannia és Oroszország tette – írja a Tagesschau.de.
Svédország 40 százalékkal növeli katonai kiadásait a következő öt évben, és 60 ezerről 90 ezerre bővíti hadereje létszámát, mivel egyre feszültebb a viszonya Oroszországgal - jelentette be csütörtökön a kormány.
A magyar kerítés annyira sikeres, hogy Washingtonból is látszik - számolt be a kormányfő a péntek reggeli szokásos rádióinterjújában az amerikai látogatásának eredményeiről.
A lengyel védelmi kiadások már 2024-ig elérhetnék a bruttó hazai termék (GDP) két és fél százalékát a tavalyi 2 százalék után - javasolta szerdán Andrzej Duda lengyel államfő a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából Varsóban rendezett katonai díszszemlén mondott beszédében.
Az orosz kormányt aggasztja az Egyesült Államok rekordméretű katonai költségvetése, valamint az, hogy Washington felfüggeszti az együttműködés finanszírozását a Nyitott Égbolt-szerződés keretében - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek.
Ha jövő januárra nem érik el a tagállamok a saját GDP-jük 2%-át a védelmi kiadások terén, akkor "a magunk útját fogjuk járni" - hangzott az ultimátumszerű kijelentés ma délelőtt a NATO-csúcson Donald Trump amerikai elnöktől egy résztvevő szerint a Reuters összefoglalója alapján.
A nemzetközi biztonsági rendszert keleti és déli irányból érő folyamatos kihívások miatt Magyarország növeli hozzájárulását a NATO erőfeszítéseihez - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, a kétnapos NATO-csúcstalálkozó szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva.
Magyarország 2024-re teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-követelményeket - közölte Áder János köztársasági elnök pénteken Varsóban, a Bukaresti Kilencek államfői találkozója után nyilatkozva a magyar közmédiának.
Németország tavaly bruttó hazai termékének (GDP) 1,13 százalékát költötte katonai kiadásokra, ami elmarad a NATO 1,22 százalékos előrejelzésétől, és jóval alacsonyabb az észak-atlanti szövetség 2 százalékos célszámánál.
Fókuszban a német ipar zöldítése.
A gyorsjelentést követően rég nem látott szintre emelkedett az árfolyam.
Nagy kihívás előtt az ország.
Napról-napra, egyre több találatot szenved Belbek.
Egyszerre két fontos szintet is letört a magyar fizetőeszköz.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?